Csendes, júliusi éjszaka volt. Elizabeth éppen haza sietett. Nagy, fekete ballon kabátját kigombolva hagyta. 20-as éveinek az elején járhatott. Sok férfi próbálta elnyerni kegyét szépsége és vidámsága miatt. Örök vidám hangulata gyakran ráragadt a társaságára is. Viszont most menekült. Sietve szedte lépteit a csöndes budapesti utcán. Valaki követte. Hosszú, fekete haja folytonos ütemben verdeste a hátát. Szíve vadul dobogott-dübörgött félelmében. Agyában ezer meg ezer kérdés merült fel üldözőjével kapcsolatban. „Mit akarhat tőlem? Ki ő? Miért pont engem?” ilyen és ehhez hasonló kérdések. Hátra-hátra néz hátha már nem követi őt az a rejtélyes idegen. Ő még mindig nem adta fel. „A legközelebbi saroknál befordulok és lerázom őt.” Határozta el magát. Néhány méter választotta el a saroktól. Amint befordult, ismét megnézte üldözőjét. Fekete nadrágot és bőrdzsekit viselt. Arcába maszkot húzott. Két kezére kesztyű simult. Bement az utcába.
 Nem messze, vele szemben, egy fal állta útját. 1-2 ajtó volt mindkét oldalt. Nagy szemetes konténerek strázsáltak az utcában. „Zsákutca!”- futott át a gondolat a nő agyán. Kis, koszos zsákutcába keveredett be. Vízcsobogása és a betonon kopogó cipők zaja zavarja meg az éj csendjét. Elizabeth kétségbe esetten rohan az ajtókhoz segítséget kérni. Utolérte üldözője.
 Innen már nincs menekvés, cicám...- szól a maga rekedtes hangján a rabló, egyre inkább közeledve Elizabethhez- pénzt vagy életet...?
 Elizabeth minden félelmét, mi eddig felgyülemlett benne, egy hangban engedte szabadjára... Éles sikoly törte meg az éjszaka nyugalmát. A bandita ijedtében odasietett a hátráló lányhoz. Lefogta a két (védekezésre emelt) kezét. Egyre közelebb és közelebb húzza magához a rémült lányt. Elizabeth arca falfehérré vált rémületében, amint meglátott egy másik alakot támadója mögött. Az új ember a sötétségből lépett elő teljes nyugalommal az arcán.
 Az új, ismeretlen ember bőre fehér volt. Pulóverének kapucnija jól a fejébe volt húzva. Szeme villogott az éjszaka sötétjében. Lépteinek neszét elnyelte a sötétség. Ujjaival óvatosan pisszt jelzett. Odalopakodott a tolvaj mögé és elkapta annak a két kezét! Erőteljesen a háta mögé rántotta a kezeket. A rabló feje hátra bicsaklott a hirtelen rántástól. A védelmező ember a földre taszította a bitangot. A támadó elájulhatott, mivel meg se mozdult az esése után.
- Jól van? Nem fáj semmije?- Kérdezte Elizabeth megmentője.
- Jól vagyok, hála Önnek... – válaszolta félénken.
- Akkor mennék is.- Mondta tömören. Választ nem várva elindult arra amerről jött. Mielőtt végleg eltűnt volna még visszaszólt- Jobb lenne ha elindulna...- s eltűnt.

 Mire Elizabeth megérkezett a háza elé újra hallotta az ismeretlen hangját. Az valahonnan messziről, mégis közelről, mondhatni mindenhonnan szólt: - Még találkozunk... Elizabeth...